Mint korábban is írtam, hajlamos vagyok a mindent, de azonnal "elvre". Ez nem feltétlen jó dolog minden helyzetben, de egy lakás felújításánál tuti nem. Örültem, hogy itt a lehetőség, hát uccu neki. Azt az állapotot vártam leginkább, amikor már építeni lehet, berendezni, emiatt nem éppen kellő odafigyeléssel álltam neki. Mikor már álltak a falak, legalább egy alapozó festés is kész volt, akkor kezdtem el olyan dolgokon gondolkodni, mint például: hova kéne aljzat, milyen csöveket, vezetékeket kéne kicserélni, hova szeretnék lámpát...hogy csak a legáltalánosabb dolgokat soroljam. 

Kis kétérő a pénzügyekre. Sajnos nem korlátlan dollárhalmokkal rendelkeztem, így felállítottam egy költségkeretet, amit nem szerettem volna túllépni. Ebbe nem fért bele a fűtés teljes cseréje, csak apróbb feljújítása. A lakásban kázkonvektorok szolgáltatják a meleget, illetve gázbojler a melegvizet. Azért próbaképp kértem árajánlatot, de jól sejtettem, hogy a régivel kell beérnem. Nem feltétlenül rossz, szerencsére nem is túl régi a konvektorok nagy része. Olvasgattam egy kicsit, minőségre és hatékonyságra is elég jók..csak hát a kényelem. 

No tehát ott hagytam abba, hogy baromira nem jó sorrendben álltam neki a felújításnak. Ennek köszönhetően, mivel a legtöbb helyen már nem akartam visszabontani a kínkeservesen egyenesre húzott falat, ezért megmaradtak a korábbi felújításból származó víz- és áramvezetékek. Ezek cseréje sem lett volna túlzottan olcsó, de a biztonság miatt mindenképp megérte volna. 

A következő elhibázott lépés, az az volt, hogy nem egyszerre álltam neki a teljes lakásnak. Ahol tudtam haladni, ott folyt a munka. Így mikor már kész volt mondjuk az egyik szoba és a konyha, akkor jött a másik szoba és a fürdő. Mondanom sem kell mennyi plusz időt jelentett ez, mire megint újra ráért valaki, mennyi takarítás és idegeskedés. Szerencsére az idő nem sürgetett, mert nem laktam ott, de így sem volt kellemes.

Aki profi az időgazdálkodásban, annak úgy tűnhet, hogy milyen jól össze lehet hangolni a dolgokat. Ez így is van az első 3 napban. Aztán mikor jön a telefon, hogy: "főnök, akadt egy kis probléma", na ott már biztos lehet az ember, hogy elindult a hullámvasút. Nem úgy szárad, nem jött meg az anyag, nem jött meg az ember, lebetegedett a Sanyi, szül az anyós ésatöbbi. Az idő telik, ott állsz két vödörrel a kezedben,nézel ki az ablakon és azon gondolkodsz, hol rontottad el az életed. Emelett persze a GDP-t hajtani kell napi 8-12 órában. Az adott részekhez érve részletesebben kifejtem, hol milyen hátráltató tényezők bukkantak fel. 

  Tehát ahhoz, hogy ne kapj idegbajt, vagy ne legyen pénznyelő a projekt, TERVEZZ. 

1. Gondold végig, mik a vágyaid, ehhez mit kell cserélni, mit szeretnél és hol kialakítani
2. Készíts pénzügyi tervet
3. Konzultálj egy tapasztaltabb ismerőssel, kivitelezővel
4. Ezek után jöhet a bontás és a kőműves munka
   1. régi elemek bontása
   2. ablak és ajtók cseréje
   3. áram- /víz- /gázszerelés
5. Ha ez mind kész, utána lehet nekiállni az építésnek, szépítésnek

Ha ezt a sorrendet betartom, akkor rengeteg időt és idegeskedést spóroltam volna meg. DE! ahogy mondani szokták, saját hibáiból tanul az ember.

A tervezés lépésénél fontos utánajárni az általad kiválasztott anyagok, gépek, bútorok rendelkezésre állási idejének. Kellemetlen tud lenni, mikor jönne már az asztalos a konyhával, de még nem érkezett meg a járólap alá. Ha már körvonalazódott a dolog, esetleg ajánlottak mesterembert is a különböző munkákra, érdemes végigjárni a boltokat, végigtelefonálni a kontaktokat, hogy ne érjen minket váratlan meglepetés. A saját példámban konyhára 4 hét, a bútorokra 2-4 hát volt a várakozási idő. A nagyobb munkákat végző munkaerőre volt hogy 1 nap, volt hogy 3 hetet is várni kellet - teljesen kiszámíthatatlan volt. Mint említettem, nem laktam még ott, nem sürgetett semmi, így ez nem okozott problémát, de ahol időre kell valaminek elkészülni, vagy esetleg a felújítás alatt is ott kell lakni a kupiban... na ott nem mindegy. 

A következő bejegyzésben tovább haladunk a káoszban. 

  Sikeresen eltűnt a fal, eltűntek az ajtók tokkal, vonóval. Jó úton haladt a konyha csempétlenítése is. Látványosan nagyobb lett a tér, több a fény. Eddig szuper. A konyhában le volt rakva egy csodás műpadló, ami tudta mi vár rá. Felszedtem, nem volt ragasztva sem. Ezután jött a meglepetés, alatta egy ősrégi márványmintás, vörös műpadló figyelt. Ráadásul nem csak a konyhában, hanem az előszobában is. Próba, szerencse elkezdtem feltépkedni a spájz helyén. Nagyjából 3-3,5 órával később már 2 négyzetmétert sikerült is felszedni. Újratervezés, guglizás, ötletelés. A vége az lett, hogy jó szerepet fog betölteni szigetelő rétegként. A következő probléma, hogy a már darabokban felszedett réteg helye szintkülönbségbe került a konyha többi részével. Infógyűjtés: megoldás az önterülő beton. Ismét segítséget vettem igénybe. Kiöntésre került a kiönteni való, bevakolásra a bontott fal helye. Egész mutatós :) 

Első körben egy mini étkezőt szerettem volna a kamra helyére, viszont hova fogom pakolni a sok holmit? Kicsit pihenőpályára tettem a konyhai munkát, úgyis száradni kellett a falnak. 

Lássuk csak mivel lehet haladni még gyorsan. A szobákban tapéta volt a falakon, biztos voltam benne, hogy az sem fog maradni. A nagyszobában régebbi, vékony, a kicsiben viszonylag új, jó vastag. Pár helyen olvastam, hogy leszedés előtt érdemes egy kicsit bevizezni a tapétát, és várni vele. Így remélhetőleg könnyebben le fog jönni...hát nem. A kisebbik szobában viszont úgy jött a falról, mint az álom. Valószínűleg "kiváló" ragasztóval került felrakásra, így szinte magától vált el a faltól.

Nagyjából egy óra elteltével egy szoba már meg is volt. Jöhetett a másik. Ha kinyitnám a szótárat a szenvedés címszónál, tuti ez is ott szerepelne példaként. A régi tapéta valószínűleg patexszel lett anno felragasztva, mert még a fal is jött vele. Ahol nem jött, ott 5x5 cm-s kis darabok maradtak a fal 50%-án random. Erről nem is írnék bővebben, kínok kínja volt lekaparni mindenhol a maradékot. Aminek viszont örültem, hogy a falak egész jó állapotban, viszonylag simák voltak... kivéve, ahol 8 réteg fal volt eredetileg, olajfestékkel kipingálva. 

A kezdeti munkálatok közben eszméletlen sok időt töltöttem el tervezgetéssel, ötleteléssel, színek, formák, stílusok kutatásával. Amit tudtam, hogy modern, fiatalos, minimálhoz hasonlító, de nem annyira egyszerű stílust szeretnék kialakítani. 

A következő bejegyzésben már egy kicsit az építkezés is szóba került, illetve az eddig elkövetett hibák bemutatása - pedig még nem is történt szinte semmi. 

Túl voltam az első kihíváson, a lakás kiürült többé-kevésbé. Amiben biztos voltam, hogy a lambériának és a csempének mennie kell. Nem is gondolkodtam sokat, kalapácsot és vésőt fogtam és nagy hévvel nekiálltam szétverni a fél lakást.

Az első lépés a könnyebbnek tűnő feladat, a lambéria leápolása a falakról. Szegelve voltak, így viszonylag könnyen ment. Gyűlt a fa szépen, a fene gondolta volna, hogy ennyi. Mikor már nem tudtam lépni sem tőle, gondoltam ezt is elviszi valaki hamar, ha másra nem is, tüzelni jó lesz. Így is lett szerencsére, órák múlva már hűlt helye sem volt. 

Jöjjön a nagyobb meló, a csempe. Szerencsémre könnyen ment, már csak a szentlélek tartotta a falon a lapokat. Volt hogy egy ütésre egy egész sornyi, vagy oszlopnyi csempe landolt a lábamon. Gyorsan haladtam, meglepő is volt a dolog. Volt egy elektromos vésőkalapácsom is, ami kb a 14. másodpercben adta meg magát. Az első pár nap nagyon élveztem, és csak az lebegett a szemeim előtt, hogy hamarosan, mint főnixmadár éled újjá a lakás.

Porzott minden, még a fülemben is csempedarabok voltak. Közben már elkezdtem agyalni azon, miként lehetne a konyhát élhető méretűvé varázsolni. Közvetlenül mellette nagyjából egy 2 nm nagyságú kamra volt, külön bejárattal. Alapból az sem tetszett, hogy egy sima ajtó a konyha bejárata, ami nem túl tágas. Egyből beugrott, én bizony kiszedem azt a falat onnan. De vajon lehet-e? Átfúrtam, volt vagy 8 cm vastag. Ha ez tartófal, akkor én vagyok a pápa. A biztonság kedvéért tanácskoztam pár építész ismerőssel. A válasz több helyről is: egészen nyugodtan. Bontókalapács elő (azt tudni kell, hogy a felújítás közben annyi szerszámra tettem szert, mint egy egész kőműves brigád), a szomszédok nagy örömére megkezdődött a bombázás. A plafon szerencsére gipszkarton volt, így az nem okozott gondot, hogy rámszakadna. 

A fal nagyrésze eltűnt, illetve a lábam alatt hevert, viszont van ott még két ajtó tokostól. Jól átgondoltam az egészet...nyilván. Ha kiszedem, dől a plafon a fallal együtt. Itt szakmai segítséget kellett kérnem, gyanús volt, hogy valami áthidalót nem árte betenni a tokok helyére. Szerencsére hamar jött is a segítsége, így nem kellett attól tartani, hogy reggelre a plafon egyesül a csodás műpadlóval. 

Igen ám, de mi lesz a sok törmelékkel? Mikor már bokáig jártam a csempében és téglában, felvetődött, hogy hát ezt tárolni is kéne valahol, nem lehet csak úgy kidobni a szemétbe. Meg hát mennyivel kevesebbnek tűnik, mikor még a falon van. Szerencsére a lakáshoz tartozott egy egész nagy garázs, így sikeresen tele is raktam sittel, bár kb 3X kaptam sérvet közben. 

Folyt.köv. 

Sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes-e nekiállni egy ilyen témájú blognak, amiből valószínűleg Dunát lehet rekeszteni. Sokan, sokfélét írnak erről, hol szakmait, hol csináld magad megoldásokkal teletűzdelt megvalósítást.

Ja igen...mi is a téma. Adódott a lehetőség, hogy beköltözzek egy saját lakásba, ami cirka 60 éves. Régóta vágytam arra, hogy ki tudjam alakítani a saját élletterem, a saját kis kuckóm, amit a lehetőségekhez képest olyanná tudok alakítani, amit megálmodtam. 

Essünk túl a kötelező körökön at first.
Mit is kell tudni rólam:

• 32 éves, jelenleg egyedülálló férfi vagyok
• Megyeszékhelyen élek
• Foglalkozásomat tekintve informatikus vagyok
• Szeretem a sportokat, a kreatív dolgokat - emiatt a lakberendezést is

Honnan is jön az első bejegyzés címe? 
A mai világban egyre többen, egyre hosszabb ideig laknak a családdal közösen - ez volt jellemző rám is. 30 éves lettem akkor, édesanyámmal ketten laktunk egy lakásban. Mindenem megvolt, amit csak kívánhatnék, viszont bőven ideje volt már kimozdulni a komfortzónámból és belevágni a saját életembe. Igazából túl sok időt nem vett el a döntés meghozatala, így belevágtam valami újba :) 

Fontos kiemelnem már itt az elején, hogy semmilyen tapasztalattal, korábban szerzett tudással nem rendelkezem felújítás terén - sajnos ez sokszor meg is mutatkozott. Szeretek mindent azon nyomban és "gyerünkhamar". Ebből kiindulva ne keressetek semmilyen szakmaiságot az írásban, tanácsot elfogadtam, de legtöbbször mentem a saját fejem után. Ez a blog hivatott azt is bemutatni, hogy mit NE így csinálj, ahogy én tettem! 

Lássuk csak mibe vágtam a fejszém.
A lakás 1954-ben épült, egy 3 emeletes tégla társasházban található. A 90-es évek közepén átesett egy közös felújításon, ami a közműveket érintette leginkább. Ez kiindulásnak nem is volt rossz alap, kivéve, hogy semmi nem tetszett benne úgy, ahogy eredetileg volt. Alapterülete 54 nm, nagy erkéllyel és nagyon kicsi konyhával és fürdővel. A szobák mérete ideális volt, az előszoba szépen kihasználható. Így indultam neki az egésznek, illetve egy "szuper" tervrajzzal, amit mellékelek. 

A képen én is nagyjából annyit láttam, mint bárki más, aki még sosem látott ilyet. Ezen hamar túltettem magam és megnéztem, mi az ami mozgatható, alakítható. Erről majd később.

A lakás teljesen bútorozott volt, kb 30 éves bútorokkal. Az előszoba lambériás, a konyha, wc, fürdő ősrégi csempézett volt. Első ránézésre kétségbe is estem, hogy ennyi mindennel mit fogok csinálni. Szép és jó, hogy újítsunk fel, de mi lesz a régi dolgokkal? Elhatároztam, hogy a legtöbb mindent rászorulóknak adok, vagy nagyon minimális összegért vagy ingyen. Teljes szobabútorok, ülőgarnitúrák, asztalok, székek..egyszóval egy teljes lakásberendezés várta új gazdáját. Amíg tele a lakás, addig nemhogy felújítani, de rombolni sem tudok nekiállni. 

Elkezdtem szépen lefotózni a dolgokat és meghirdetni. Sokat szerencsére nem kellett várnom, folyamatosan csöngött a telefon, sokan vittek volna sokmindent. A szívem nem fájt a dolgokért, sőt ... a legtöbb esetben örültem, hogy tudtam segíteni akár csak egy szőnyeggel is. Pár nap után szinte nem is maradt semmi, így neki tudtam állni méricskélni, tervezgetni és álmodozni. 

 A következő bejegyzésben elmesélem, hogyan növeltem a teret, és hogyan álltam neki a bontásoknak.